Minden ami repül

Repülők


Az AirSerbia új A330-asa

2016. május 05. 11:17 - Szecsei Tamas

New route to New York

Az Etihad Airways irányítása alatt működő szerb légitársaság júniusban tervezi a közvetlen Belgrád - New York járatainak beindítását.A repülőgép első felszállása az AirSerbiával juniús 23-án lesz. Az út Belgrádtól New Yorkig kb 10 óra lesz. Az AirSerbia hetente 3-szor vagy épp 2-szer repül majd a New Yorki JFK repülőtérre a JU 501 név alatt.

A repülőgépet az indiai, szintén Etihad partner Jet Airwaystől lízingeli a cég. A Jet Airways jelenleg 8 A330-200-assal és 4 darab A330-300-assal rendelkezik. Ezen kivűl rendelnek még 12db A330-300-ast , amelyek 2018-ban kerülnek a flottába. A Jet Airways jelenleg 116 repülővel mükődik, már 1992 óta.

A gép mintegy nyolc és fél éves, 2007. novemberében hajtotta végre első felszállását. Az Airbus A330-202-as típusú repülőgép eredetileg a Jet Airways, majd rövid ideig az Etihad flottájában repült, mielőtt az Air Serbiához került volna.

A gép 256 utas számára ad helyet, amelyből 18 a business class és 238 a economy class.

Forrás: Air Serbia | © AIRportal.hu

(Forrás:airportal.hu, AirSerbia.com)

Megérkezett Május 11-én 17 óra körül.

Szerda délútán 5 óra útán meg érkezett az AirSerbia új gépe. A repülőt már 4-től várták az újságirok tömege. Itt a video a leszállásról és egy másik az új gép befestéséről.

(video forrás: Youtube.com)

New York new begining

komment

KLM(Cityhooper) első Embraer E175-ös repülőgépe

2016. március 23. 18:37 - Szecsei Tamas

A brazil Embraer története

Az Empresa Brasileira de Aeronáutica S.A., röviden Embraer, egy Brazíliában bejegyzett repülőgépgyártó vállalat, amely iparágában a munkaerő alapján a negyedik legnagyobb (a Boeing, az Airbus és a Bombardier után), az egy év alatt gyártott repülőgépek száma alapján pedig a harmadik a világon (a Boeing és az Airbus után). A cég civil, katonai és vállalati repülőgépeket egyaránt gyárt.

Embraer E-Jets:

  • Embraer 170
  • Embraer 175
  • Embraer 190
  • Embraer 195

KLM Cityhopper

Új típus, az Embraer E175 csatlakozik a KLM Cityhopper flottájához. A videóból azt is megtudhatjuk, hogy azért különleges ez a repülőgép, mert az első olyan Európában üzemeltetett E-Jet, amelyre már az Embraer új típusú wingletjeit szerelték fel ezzel javítva a repülőgép aerodinamikai tulajdonságait és üzemanyag-takarékosságát. A KLM Cityhopper már üzemelteti az E-Jet család nagyobbik, E190-es tagját. Az új E170-esek a flottából 2018-ig kivonásra kerülő Fokker 70-eseket váltják majd.


KLM Cityhooper a KLM egyik leányválalata amely regionális útvonalakat köt össze. Központja  az Amsterdam Schiphol repülőtér.  A légitársaság rövid távú útvonalakat köt össze.

2016-ban ő lett az Embraer 170/190 legnagyobb üzemeltetője, rendelkezik 30 E190-essel és rendeltek 17 E175+-t amelyeket 2016 Március 20-tól kezdenek nekik leszálitani.

KLM Cityhopper Fleet
Aircraft In Fleet Orders Passengers Notes
Total
Embraer 190 30 0 100
Embraer 175 1 18 88
Fokker 70 16 0 80 *Phased out: 2015 - 2018
Total 47 18
 
komment

Az AIRBUS A320 és A320neo

2016. március 13. 12:22 - Szecsei Tamas

A múlt és a jövő

Az Airbus A320 két hajtóműves, egyfolyosós, keskeny törzsű, közepes hatótávolságú utasszállító repülőgép, melyet az Airbus az 1980-as évek végére fejlesztett ki, elsősorban a Boeing 737-nek és a McDonnell Douglas DC–9 különböző utódtípusainak konkurenciát állítva. Az első utasszállító repülőgép, ahol digitális elektronikus kormányrendszert alkalmaztak. 

Napjainkig több mint 4400 darabot állítottak forgalomba, ezzel a második legnagyobb darabszámban épített utasszállító repülőgép lett. Továbbfejlesztése során típuscsaládot hoztak létre, a rövidebb törzsű, kisebb kapacitású Airbus A319-et és a hosszabb Airbus A321-et, valamint később, alaposabb áttervezés után a jelenleg gyártott legkisebb Airbus repülőgépet, a 108 üléses Airbus A318-at.

Az Airbus gyár alapításától kedve célul tűzte ki maga elé, hogy konkurenciát állítson az akkori vezető nyugati gyártók, a Boeing illetve a Douglas termékeinek. Így a késői 60-as, korai 70-es években az A300 tervezésénél is ezeket a már ismert piaci követelményeket tartották szem előtt.

Az A300-as típusból így az évek alatt számos variáció készült, érdekesség az A320-as szempontjából az A300B10 jelű típusvariáns volt, mely kisebb volt az alapmodellnél, ebből a variánsből végül kifejlesztették azA310-es nagy hatótávolságú típust. Ezután fordult a gyár a Boeing 737 és a McDonnell Douglas DC–9 által reprezentált kategóriához, a kisebb kapacítású, gazdaságos, közepes hatótávolságú gépekhez.

Első megrendelője az Air France volt 1981-ben, és a gépek üzembe állítását 1986-tól tervezték. A rövid és közepes hatótávolságú A320-as gyártása 1984-ben kezdődött meg. A gyártás indításakor 5 megrendelő várt összesen 96 darabra.

Airbus A320neo

 

Az új motortípusos gép, ami 15%-os üzemanyag-megtakarítást igér, 2014 július elsején hagyta el hangárját és 2700 eladásával azonnali „bestseller” lett.

Az A320neo (new engine option) a toulouse-i gyártó legnépszerűbb típusának új generációja, amelynek az Airbus adatai egy székre jutó üzemeltetési költsége 20 százalékkal lehet alacsonyabb a jelenlegi verzióhoz képest.



A hatékonyság javulása alapvetően három fő okra vezethető vissza: a tervezők javítottak a gép aerodinamikai tulajdonságain, újfajta szárnyvégeket, úgynevezett sharkleteket szereltek fel, hogy kevesebb légörvény képződjön, így csökkenhet a fogyasztás, illetve hatékonyabb, kevesebb kerozinnal is beérő hajtóművek is készültek. 

Az Airbus azt ígéri, hogy az A320neo utasülésenkénti üzemeltetési költsége 8%-kal lesz kedvezőbb, mint a 737 MAX-8 típusé. A mai gépekhez képest pedig összességében 20%-kal lesz gazdaságosabb.
A CFM hajtóművek ventilátorfokozatának átmérője a korábbi másfél méterről két méterre nőtt, tolóereje pedig 27-ről 32 kilonewtonra változott. Az Airbus a francia Snecma és az amerikai GE közös vállalatától, a CFMI-től a Leap-1A hajtóművet, a szintén amerikai Pratt and Whittney-től pedig a PW1100G-t szereli a neókba.

2016. február 12-én pénteken Hamburgban adta át ünnepélyesen az Airbus a Lufthansa az első új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neo repülőgépét. Bár a repülőgép tényleges átvétele már korábban, január 20-án megtörtént és a gép azóta már utasokat is szállított a Lufthansa belföldi járatain, az "új korszak kezdetét" csak most ünnepelte meg a légitársaság, a repülőgépgyártó és a hajtómű gyártója a Pratt & Whitney.

Az IndiGo 2005-ben rendelt az Airbus A320ceo típusából, mindjárt 100 darabot, amelyből már az összes átadásra került. 2011-ben 180, majd 2015-ben 250 db A320neo repülőgépre adtak le megrendelést.

komment

A búcsúzás - Boeing 747

2015. december 17. 10:58 - Szecsei Tamas

"Az öreg óriás"

A Boeing 747, becenevén a „Jumbo Jet”, egyes vélemények szerint a legismertebb repülőgép a világon, az első szolgálatba állított szélestörzsű utasszállító repülőgéptípus. Fejlesztését az a Boeing Commercial Airplanes kezdte meg, amelyik az 1960-as évek – szintén – legnagyobb utasszállító repülőgépét, a Boeing 707-et tervezte. Az új típus elődjénél két és félszer nagyobb lett. 1970-ben állt szolgálatba a Pan American és a TWA színeiben, 37 évig tartotta többek között az egy járaton ülő legnagyobb utaslétszám rekordját, amelyet az Airbus A380-asa döntött meg 2007-ben.

A típus négyhajtóműves, kétszintes felépítésű, utas-, teherszállító és egyéb altípusai készültek. Az utolsónak szolgálatba állított 747–400 altípus meglehetősen magas szubszonikus sebességre is képes (Mach 0,92), három utasosztályon 416 főt, két utasosztállyal 524 főt képes akár 13 470 km-es interkontinentális távolságra elszállítani.

Mivel a Jumbo-sikertörténet felett meglehetősen eljárt az idő, a Boeing jelentősen áttervezve a 747–400-at. Az új 747–8 változatot 2011-2012-re állítja forgalomba, mely jelentős előrelépés lesz a 747–400-hoz képest.

Története

A kereskedelmi repülés kezdetén az álmodozásé volt a főszerep, ennek az álmodozó korszaknak az egyik utolsó szülötte volt a Boeing 747 Jumbo Jet. 1965-ben a Pan American akkori főnöke, Juan Trippe és Bill Allen kockázatos vállalkozásba fogott. Terveik szerint néhány éven belül kifejlesztettek egy új típust amely minden addigi repülőgépnél hatalmasabb, kétszer akkora befogadó képességű volt. A Boeing egy régebbi, elvetett teherszállítógép tervét használta fel kiindulópontnak. A cég Seattle-től északra egy új gyárat épített a Jumbo számára. Az új gyár a világ minden addigi építményénél nagyobb volt. A kapacitáshiány miatt a gyártás több részletét is alvállalkozókra kellett bízni. 1968-ban elkészült az első prototípus, amely az első repülést 1969 februárjában hajtotta végre.

A repülőgép eleinte túl nehéznek és lomhának bizonyult. A súly csökkentésével és erősebb hajtóművekkel orvosolták a problémát, a gép rövidesen világszerte sikeres lett. Jelenleg egyetlen típust gyártanak belőle (2005) a Boeing 747–400-ast.

Típusváltozatok:

747–100

747SP

747–200

747–300

747–400

747 LCF

747–8

 - Kormányzati, kutatási és katonai altípusok

VC–25

A VC–25A az amerikai légierő által üzemeltetett Boeing 747-200B utasszállító repülőgép átalakított változata.

747 SCA

Az első SCA fedélzetén az Atlantis űrrepülőgép

Két 747-est módosítottak a Space Shuttle űrsikló légi szállításához és légköri teszteléséhez

SOFIA

SOFIA az Edwarsd-on 2007 május végén. Jól láthatóak a függőleges vezérsík előtti obszervatórium-ajtók

A SOFIA (Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy) a NASA és a német Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt e.V., (DLR) közös kutatási programja.

 

Evergreen Supertanker

Az Evergreen Aviation az egyetlen tűzoltással foglalkozó cég, ahol Boeing 747-est üzemeltetnek.

C–33

KC–33

E–4 Nightwatch

YAL–1


Források:

- Bibliográfia

Típusbúcsúztató: elrepült az utolsó Boeing 747-100

Szerző: Mészáros Balázs | Dátum: 2014.01.09. 14:10

Ismét egy jelentős korszak zárult le a repülés történetében, mivel az Iran Air, Irán nemzeti légitársasága kivonta az aktív szolgálatból a világ utolsó Boeing 747-100 repülőgépét. A Jumbo Jet klasszikus sorozatának követező szériája, a szintén már csak az irániaknál üzemelő 200-as sorozat utolsó tagjai egyelőre tovább repülnek.

  1. január 8-án helyi idő szerint 10:45 szállt fel utoljára az EP-IAM lajstromjelű 35 éves repülőgép, hogy a teheráni Mehrabad repülőteréről immáron utasok nélkül, és már csak három üzemképes hajtóművel mintegy 10 perc alatt átrepüljön a szintén teheráni Imam Komeinire. Az öreg hölgyet a cargo előtéren állították le, ahol várhatóan szétbontják és alkatrészbázisul fog szolgálni a még néhány üzemképes 747-es számára.A Boeing 747-es első változatából (-100 és -100B) összesen 176 db-ot gyártottak, melyekből az Iran Air flottájában 9 db gép fordult meg. Többségüket a ’70-es évek második felében újonnan szerezték be, közvetlenül a gyártótól. Az ominózus EP-IAM lajstromjelű Jumbo 1979-ben készült, hivatalosan B-747-186B típusjellel. Ebből a -100B alváltozatból összesen 9 db épült, 1 db az irániak és 8 db a Saudian Arabian Airlines számára. A „B” a sima -100-as széria megnövelt leszállósúlyú, megnövelt hatótávolságú és megerősített futóművű változata.

    Az EP-IAM kivonása után a Jumbo Jet klasszikus sorozatából még 4 db SP (EP-IAA, -IAB, -IAC és -IAD) 3 db -200 (-IAG, -IAH, -IAI) és egy darab teherszállító -200F (ICD) marad a flottában. Az utasszállító változatok szintén rekordernek számítanak, hiszen más légitársaságnál már nem teljesítenek közforgalmú járatokat ilyen gépek.

EP-IAM Boeing 747-100-as leszállása London Heathrow repülőtérre 2009-ben. Alkatrészellátási problémák miatt azóta Európából már kitiltásra kerültek az Iran Air 747-es gépei.


Bár az Iran Air és a többi iráni légitársaság továbbra is embargó alatt áll - így nem tudnak modern repülőket beszerezni, a matuzsálemi korú gépeket már ők sem tudják tovább üzemeltetni, részben gazdasági okok, részben alkatrészhiány miatt. Ezért állította le tavaly a Saha Airlines az utolsó Boeing 707-est, az Iran Air pedig a 727-esét. Az idős és mára sok szempontból elavult gépek kivonása sajnos ezzel még nem áll le, mivel információink szerint az Iran Air nyári menetrendjében már a 747SP (Special Performance) sem szerepel a Boeing flottából.

A repülés iránt rajongók számára szomorúan kezdődött a 2014-es év. A Boeing 747-100-as leállításával egyidőben, január 6-án vonta ki ötven év szolgálat után a Delta Air Lines a DC-9-eseit, és néhány nap múlva a Biman Bangladesh Airlinesnál szolgáló utolsó DC-10-estől kell búcsút vennünk. Európa utolsó aktív utasszállító A300-as Airbusa pedig április 13-án száll fel utoljára.

Az Airfrance elbucsúztatta útolsó 747-ét 

 

 

komment
süti beállítások módosítása